A fenyegetés

Fenyegetés alatt ez esetben nem azt értem, hogy "vigyázzá kiscsóka, mer' legépellek", hanem azt a veszélyt, amit esetenként egy nekünk rosszat akaró személy jelent. Az önvédelem kontextusában ez elsősorban a fizikai bántalmazást fedi, aminek oka lehet anyagi, MPS, erőszakos szándék, vagy valami egyéb.
Ha valaki hátulról a fejünkbe állít egy baltát, az nem fenyegetés, hanem támadás. Ha elsétál mellettünk 3 méterre, természetesen az sem fenyegetés. A fenyegetés végső soron az a szándék, hogy rosszat tegyen nekünk, kiértékelése pedig akkor kezdődhet meg, amikor valamilyen módon tudomást szerzünk az illetőről, pl. meglátjuk, az utcán, vagy meghalljuk, ahogy becsenget.

A kiértékelés

Vizuális

A legvalószínűbb, hogy a fenyegetést vizuálisan észleljük először, magyarán meglátjuk. Tulajdonképpen, akárkit meglátunk, azonnal beindulhat az értékelés, sőt, nem is baj, ha egyfajta módon automatikusan fut a háttérben. A vizuális kiértékelés általában feltehetően a test egészét (magasság, testalkat stb.), az arcot és a ruházatot szokta magában foglalni. Nyilván kevesebb bizalommal tekintünk egy szakadt overallt és lyukas bőrcipőt viselő borostás és ápolatlan hajú illetőre, mint egy tiszta öltönyben pompázó, jól fésült és borotvált úriemberre. A poén az, hogy ez ebben a formában hiba.
Bárki, aki valamilyen módon a figyelmünk terébe került (és nem ismerős), az egy Ismeretlen (I). Bárki ismeretlen, aki valamilyen módon kapcsolatot szeretne felvenni velünk, az egy Ismeretlen Kapcsolatfelvevő (IK, az angolban unknown contact). Teljesen mindegy, hogy 12 éves kislány, 70 éves néni, vagy 30-as férfi: nem ismerjük, és kapcsolatba akar velünk lépni, tehát IK. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kapásból leverjük, biztos ami biztos alapon, de némi alapvető óvatosság - és távolság - mindenkivel szemben fenntartható különösebb elmebetegséget sugárzó magatartás nélkül is.
Mi az, amit érdemes megfigyelni? A fentiek (ruházat, arc stb.) mellett pl. a lábbelit. A vasalt orrú bakancsok gazdái általában tudják, hogy bakancsuk orra vasalva van, és ez bizony rúgóerőt növelő eszköz - ha értitek, mire gondolok. Aztán a kezek: ha valaki fegyvert rejteget, akkor a keze semmiképpen nem fog látszani, vagy zsebben lesz, vagy pl. a comb mögött rejtve stb. Mindenesetre ha a kézfej nem látszik, az egy ismeretlen tényező. A legtöbben a fegyvereiket a csipő vonalán vagy annak közelében rejtik el. Éppen ezért, ha valaki fegyvert akar elővarázsolni, akkor felthetően a csípője környékén lesz a keze. És végül ott a testbeszéd: az agresszív testbeszédet nem kell különösebben bemutatni, mindenki érzi, hogy milyen az. Rossz ómen.
Ha emberünk keresi a harcot, annak igen jellegzetes indítása a szemkontaktus megtartása. Valakire ránézünk, és az illető visszanéz, és állja a tekintetünket. Ha sokáig forszírozzuk a dolgot, átcsaphat verbális kihívásba ("mit nézel öcsisajt?"), amiből lehet fizikai kontaktus is.
A vizuális percepcióhoz tartozik az IK-k számának felmérése. Az imént a 12 éves kislányt emlegettem, amire néhányan talán felhúzták a szemöldöküket. Nos, ő pl. ideális arra, hogy elvonja a figyelmünket a hátunk mögül közelítő illetőről, akinek törénetesen egy teherautó-lökhárító van a kezében... Magyarán, nem szabad leragadni annál az egy személynél (ha egyet látunk), aki éppen megindítani a kommunikációt, hanem érdemes  némi 360 fokos kémlelésre törekedni.

Verbalizáció

A támadások egy igen jelentős része valamilyen társalgással kezdődik. Az IK valamilyen szöveggel állít meg bennünket, aminek több célja is lehet. Egyrészt arra figyelünk, amit mond, és nem arra, amit csinál. Másrészt rávehet minket arra, hogy pl. tegyük a zsebünkbe  vagy a táskánkba a kezünket, ami eléggé kiszolgáltatott helyzet. Harmadrészt rávehet minket arra, hogy megmutassuk, milyen értékek vannak nálunk, pl. óra, telefon stb. Sok jellegzetes dumát mindenki ismer (Mennyi az idő? Van cigid? stb.), de vannak ennél bonyolultabbak is. Ne feledjük, alapjában véve a szöveg nem más, mint altatás, az éberségünk altatása.
Az egyik jellemzőjük ezeknek a szövegeknek, hogy túl sokat árulnak el. Emberünk olyan információkat oszt meg velünk, amikre egyáltalán nincs szükségünk, és nem tartoznak szorosan a kéréséhez (pl. azt állítja, hogy vonatjegyre gyűjt, és elmondja, honnan hová utazik, és mennyi ideje van itt stb.).
Abban a pillanatban, hogy felmerül bennünk a gyanú, miszerint hablattyal állunk szemben, ahelyett, hogy az ember mit mond, arra figyeljünk, hogy mit csinál. Hogyan pozícionálja magát, hol vannak a kezei, próbál-e egyre közelebb nyomulni stb. Minden elterelő manőver halála az, ha átlátunk rajta.
Előfordulhat - különösen hölgyekkel -, hogy az IK felajánlja a segítségét, cipelni valamit, vagy bepakolni a kocsiba stb. Az ilyen jóindulatot a legritkább esetben szüli az önzetlenség - szinte bizonyos, hogy valami szándék áll mögötte, ha más nem, hát valamiféle borravalót vár az illető - ha pedig ezt nem kapja meg, ki tudja, mi történik?
Szintén óvatosságra ad okot a lerázhatatlanság. Ha emberünk a leghatározottabb NEM-re sem reagál, akkor megint fel kell tennünk a kérdést, hogy miért ilyen szívós? Persze lehet, hogy csak valamiféle árut akar ránk sózni, de az sem kizárt, hogy a szándékai rosszabbak ennél. 
A fentieknél tisztább ügy, ha az illető ténylegesen fenyeget, azaz valami rosszat ígér be nekünk. Mint korábban írtam, a beszóló-versenybe való belemászás nem valami jó ötlet. Nyilvávalóan egy ilyen helyzetet súlyának megfelelően kell értékelni, de eközben sokkal inkább a deeszkaláción, és a helyszín elhagyásán törjük a fejünket, mint azon, hogy mi volna a legfrappánsabb visszavágás, amiben megemlítjük a kötözködő női felmenőit.
A trükkök tárháza szinte kimeríthetetlen. Ha valaki mélyebben el akar merülni az efféle cselek világában, annak ajánlom Gävin De Becker: The Gift of Fear c. könyvecskéjét.
 

Vice versa

Ne higyjük azt, hogy minden bűnöző csak jön, és "teszi a dolgát". A bűnözők egy része éppen úgy kiértékeli a leendő áldozatot, ahogy mi kiértékeljük az esetleges fenyegetést. Felmérik az éberségünket, a testalkatunkat, hogy mennyire lehetünk rágós falatok, elég értéket cipelünk-e magunkon (a vadiúj Iphone folyamatos b.sztatásával pl. garantáltan elküldünk néhány "rabolj ki!" szignált), vajon fogunk-e ellenállást tanúsítani. A potenciális támadók egy része bizonyosan inkább mást választ, ha egy éber, fizikailag fitt, és láthatóan elég határozott embert lát, mert túl nagy a kockázat. Nyilván még egy csomó szempont szerepet játszik, de érdemes figyelembe venni, hogy nem csak mi figyelünk, minket is figyelnek. (Persze ha nem figyelünk, akkor tökmindegy, hogy figyelnek-e, úgysem vesszük észre:)). Még akkor is könnyen lehet, hogy eláll a szándékától, ha a dialógus kezdeményezésre nem úgy reagálunk, ahogy szeretné, hanem valamilyen, a támadást megnehezítő módon.

Összefoglalva az éberség és egyfajta alapvető óvatosság, az IK kivétel nélkül való felmérése nagyon sok fejfájástól (szó szerint és átvitt értelemben is) kímélhet meg minket.
És ha mindez mégsem lenne elég? Nos, ezért edzünk :)