On Combat

Egy könyvről szeretnék most röviden beszámolni, méghozzá Lt. Col. Dave Grossman és Loren W. Christensen: On Combat című alkotásáról. Ez a könyv bizonyos értelemben folytatása a Grossman On Killing c. munkájának, de megítélésem szerint fontosabb mű annál.

A könyv alcíme: The Psychology and Physiology of Deadly Conflict in War and in Peace - sokatmondó. A könyv nem technikai jellegű, nem fegyverekről, önvédelmi technikákról, vagy éppen háborús stratégiáról szól. Arról szól, hogy mi történik az emberrel harc előtt, harc közben és harc után. Ezen történéseknek van két érdekes tulajdonsága:

• Univerzálisak: mindegy, hogy katonaként harcol valaki háborúban, rendőrként bűnözők ellen, vagy állampolgárként önvédelemben: ezek a dolgok többé-kevésbé azonosan zajlanak le.
• Nem nagyon hallunk róluk a harcművészeti és küzdősport edzéseken, ezért felkészülni sem tudunk rájuk.

Mit is tartalmaz tehát a könyv?

Az első fejezet kifejezetten a testünkben lezajló folyamatokra koncentrál, azokra a biológiai folyamatokra, amelyek a harc, az "univerzális emberi fóbia" hatására végbemennek bennünk. Bizonyára sokan hallották már az "adrenalin-fröccs" kifejezést; Grossman el is magyarázza, hogy pontosan mi ez, és milyen hatásai vannak. Itt ismertet meg minket a színkódos állapotjelzést, ami arra utal, hogy mennyire vagyunk éberek, milyen a 'fiziológiai éberségünk' (physiological arousal), milyen összefüggésben áll ez a szívverésünkkel, és milyen egyéb testi tüneteket produkálunk a harc hevében.

A második fejezetben azok az érzékszervi (perceptuális) torzulások kerülnek sorra, amiket a harci stressz vált ki. Ezek érinthetik a látást (csőlátás), a hallást (a hangok lekapcsolnak, vagy éppenhogy felerősödnek); megváltozhat az időérzékelés (lassított felvétel). Az emlékezet is elég viccesen tud működni: előfordulhat, hogy utóbb össze-vissza emlékszünk bizonyos részletekre, másokra egyáltalán nem, vagy éppen semmire, vagy bizonyos dolgok a legapróbb részletekig megmaradnak, mások teljesen kiesnek. Igen furcsa, oda nem illő gondolatok is megjelenhetnek.

A harmadik fejezet tematikája vegyes, és talán ez a rész szól leginkább a profi harcosoknak. Ami mindenképpen érdekes lehet számunkra: szó esik a stresszhez való hozzászokás képességéről, és arról a mentális beállítottságról, amely lehetővé teszi, hogy sebesülten is folytassuk a harcot. Szó esik arról is, hogy milyen tényezők nehezítik, ill. segítik azt, hogy egy másik embert fizikailag bántalmazzunk - sokan azt hiszik, hogy ez valami triviális dolog, valójában azonban nem az. A legtöbb embernek gondot okoz  komyolan bántani egy másik embert - szerencsére.

A negyedik fejezet a harc utáni állapotokat taglalja. Igen részletesen bemutatja a PTSD-t avagy post traumatic stress disorder-t, ami a traumatikus események (esetünkben a harc) közben átélt intenzív negatív érzelmek utóhatásaként jelentkezhet. Ne becsüljük alá ezt a jelenséget, mert egy önvédelmi szituáció bőven elég lehet ennek kiváltásához.Grossman több fontos lépést javasol, amelyek segítik a PTSD elkerülését:  az "átbeszélést" vagy "kikérdezést" (debriefing), és egyéb taktikákat. Szó esik azokról az érzelmekről is, amelyek mások (bajtárs, kolléga stb.) elvesztéséhezkötődnek. Itt mutatja be a szerző a taktikai légzést is, ami az extrém stresszel járó szituációkban nagyon hasznos technika lehet.

Grossman nem pusztán leírja a fenti jelenségeket, hanem saját és mások kutatásaira támaszkodva különböző statisztikákkal igazolja mondanivalóját és alapos elemzésekkel teszi érthetővé azt. Ennek ellenére a könyv egyáltalán nem száraz: sok benne az anekdota, és idézet harcot átélt emberektől, a stílusa kifejezetten élvezetes.
A szerző(k) egyik alapvetése, hogy pusztán azáltal, hogy a könyvben leírt dolgokat elolvassuk, és megértjük, a negatív hatások valamilyen mértékben kiiktatódnak, mivel nincs mellettük az "Úristen, mi történik velem?" pánik, hanem felváltja, az "Aha, erről beszélt Grossman" érzés. Ha másért nem, ezért mindenképpen érdemes foglalkozni a munkával.

Ebben a blogban igen sok olyan dologról lesz szó, ami ebben a könyvben megjelenik, és forrásként használom is más munkák mellett. Mindazonáltal aki teheti, feltétlenül olvassa el, mert átfogó képet kap arról, hogy mi mindent tartalmaz az a típusú "harckészültség", amelynek elérését megcélozni javaslom. Olyan munka ez, amelyet nem egyszer fogunk elolvasni, hanem újra és újra érte nyúlunk, amikor a harc egy-egy aspektusával foglalkozunk.