Hogyan kéne edzenünk? - Suarez International

A mai bejegyzés rendhagyó lesz annyiban, hogy a nagyobb részét egy fordítás fogja kitenni, méghozzá a Suarez International hírlevelének legfrissebb, április 8.-i számából. Gabe Suarezről azt érdemes tudni, hogy meglehetősen jó hírű lőfegyer instruktor, elsősorban pisztollyal és gépkarabélyos dolgokkal foglalkozik, de megtalálható a repertoárjában a sörétes puska és a mesterlövészpuska is. Hosszú, és fegyveres konfliktusokban gazdag rendőri karriert tudhat maga mögött, és a szakma több kiválóságával dolgozott együtt, emlékeim szerint Jeff Coopert is a tanárai között tudhatja.
A cikk aktualitását az a benyomásom adja, hogy a lőfegyveres társadalomban nagyon erősen él az edzés = "céllövészet" (IPSC, akármi) típusú megközelítés, azokban is, akiknek fejében komolyan megfordul a lőfegyveres önvédelem gondolata. Természetesen tévedhetek is, és örömmel veszem, ha ebben a kérdésben további felvilágosítást kapok. :)

Jöjjön tehát a szöveg, ami még egyszer, nem az én irományom.

[...]
Hogyan kéne edzenünk?

A fegyveres közösség hagyományosan úgy edzett, hogy bepakoltak pár doboz lőszert a családi verda hátuljába, és elmentek a lőtérre ellődözni őket. Mire a földön néhány száz üres töltényhüvely hevert, az ember úgy érezte, hogy edzett. Sajnálatos módon ez nem a legjobb módja az edzésidőd eltöltésének. 

A nagy része annak, ami harc közben történik, pozícionálásról, mozgásról, fegyver elővételről, és a fegyver kezeléséről (management) szól. Olyan dolgok, mint a támadás vonalából való dinamikus kimozdulás, a fegyver elővétele és [a folyamatosan mozgó - Mongoose] célon tartása, az elakadások kiküszöbölése stb. sokkal fontosabb, mint azon képessége a sportolónak, hogy egy takaros csoportot lőjön egy célpontba a lőtéren. 

Hasonlóképpen, az élő ellenfél elleni küzdés fontosabb, mint hogy hány lőszert küldesz ki egy adott napon. Mindenki "lövész" vagy "harcmester" egy élettelen kartonpapír ellenében; egy másik ember ellen, aki teljes mértékben el van rá szánva, hogy lelő [megkésel, agyonver, megerőszakol stb. - Mongoose], anélkül hogy magát lelövetné [megkéseltetné, agyonveretné stb - Mongoose] már nem annyira nagymenők a legtöbben. Így a nagy adag nem-lövős technikai gyakorlás (avagy dry-fire, fegyverkezelés) mellett a gyakorlónak ideje egy bizonyos részét változó mértékben kemény és intenzív kontakt harci (force on force) drillekkel kell töltenie. 

Szóval mennyit kell valójában lőnünk? Nagyon keveset. Ha az edzésidődet fegyverkezelési drillekkel és rendszeres kontakt harci gyakorlatokkal töltöd, azt mondanám, mindössze havonta egyszer kell lőnöd, hogy céllövő képességed és a visszarúgás kontrolt karban tartsd. 

Az időd nagy részét, akár 75%-át fegyverkezeléssel és kontakt harci gyakorlással kell töltened. Ez egyetlen árva lövés leadását nem igényli, de ez az egyetlen dolog, ami jobb harcost farag belőled. Hogy miért nem csinálják ezt többen? Ez jórészt fegyelem kérdése. A lőtérre járni szórakoztató, és csekély energiabefektetést igény a legtöbbektől. Hetente háromszor egy órát fegyverkezelést gyakorolni a garázsban sokkal melósabb. De a munka, nem pedig a szórakozás az, ami meghozza a gyümölcsét. Más szemszögből nézve: a fegyverkezelési drillek csak időbe kerülnek, és nem a lőszerre költött pénzbe.

A következő rész, a kontakt harci gyakorlásra az edzésidő 15-20%-át érdemes szánni - persze nem minden kontak gyakorlatnak kell egy UFC meccs intenzitásával bírnia. Az intenzitás igény szerint variálható, alkalmanként full kontakban tesztelve a képzettségedet. Minél több kontakt harci gyakorlást végzel, annál hatékonyabbak lesznek harci szempontból a fegyverkezelési drilljeid [ti. látni fogod, hogy milyen problémák merülnek fel harc közben - Mongoose], amitől aztán jobban fogsz teljesíteni a kontakt gyakorlatokban.  

Végül a tényleges lőgyakorlat szinte csak marginális elemként van jelen, talán az idő 5-15%-át érdemes a lőtéren való tényleges lövöldözéssel tölteni. A lőtéri éles lövészet olyan, mint a boxolónak a zsák ütése: csinálni kell, de a többi gyakorlathoz képest csak az edzésidejének egy kis részét szánja rá. A legtöbb önvédelemben gondolkodó lövész jobban járna sokkal kevesebb lőtéri, és sokkal több fegyvverkezelési idővel.

[...]

Eddig az írás. Csak egy pár megjegyzést szeretnék csatolni.
Mindenekelőtt ez a cikkecske természetesen nem a sportlövészeket érinti, hanem azokat, akik bármilyen okból a fegyvert fegyverként tartják/viselik, nem pedig sporteszközként.
Néhány ponton nem értek egyet Suarezzel, vagy legalábbis másképp látom az itthoni helyzetet. Először is, szerintem az emberek jórészt azért nem gyakorolnak kontakban, mert a) azt se tudják, hogy lehet olyat, b) lusták, c) félnek a fájdalomtól, a sérülésektől, a megaláztatástól stb., d) feleslegesnek tartják (bár ez szerintem jórészt a b) és c) pontokat elfedő ürügy).
Másrészt a kontakt gyakorlást jóval nagyobb százalékban tartanám hasznosnak, mint Suarez. Az ilyesmi ugyanis mindenféle eszköz kezelésének a végső célja, legyen az kéz-láb, vagy bármilyen fegyver.
Végül pedig megjegyezném, hogy mindaz, amit Suarez leír a lőfegyverekről, extrém módon igaz a ma igen divatossá vált gázfegyverekre. Aki tehát ilyesmit visel, annak irány gyakorolni :)