Árulkodó jelek

Az előzményben ott tartottunk tehát, hogy arra figyelünk, amit az IK csinál, nem arra, amit mond, igyekszünk távolságot tartani, és keressük a második szereplőt. Előfordulhat azonban, hogy mindezek ellenére (vagy ezek hiánya miatt) belekerülünk egy olyan helyzetbe, ahol mégiscsak ott vagyunk szemtől szemben és kis távolságra egy IK-tól, aki feltehetően semmi jót nem akar nekünk. Ez egy igen nehéz helyzet, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit hoz a következő pillanat, bármikor fizikaivá eszkalálódhat a helyzet.
Vannak azonban olyan jelek, amelyek segítenek abban, hogy előre lássuk a közelgő fizikai támadást. Meglehetősen nagy mintán figyeltek meg néhány olyan jellemző viselkedési formát, amelyek közvetlenül vagy legalábbis nem sokkal a *BOOM* előtt szoktak megjelenni. Ezek egy része idegrendszeri, és szinte kizárt, hogy ne bukkanjanak fel, de a többi is eléggé szubtilis szinten zajlik ahhoz, hogy a legtöbb támadó ne tudja tudatosan kiiktatni őket - már csak azért sem, mert megvan a maguk szerepe a támadás előkészítésében. Kicsit olyanok ezek a jelek, mint amikor egy pókerező mindig a fülét vakarja, amikor blöfföl - csak ezúttal nem a pénzünkkel, hanem a fogainkkal (és még többel) játszunk :) 
Igen valószínű, hogy a támadó maga is adrenalin-rohamot él át mielőtt megindul. Ennek van néhány olyan jellegzetessége, ami jól megfigyelhető:

• Nehéz légzés: az adrenalinnal való küszködés egyik jele, ha valaki nagy, mohó kortyokban nyeli a levegőt, mintha nem lenne belőle elég (ennek egy speciális változata kifejezetten segít az adrenalin kontrollálásában).
• Kitágult szemek: feltehetően a támadó is küzd a csőlátással, aminek velejárója lehet a tágra nyitott, akár dülledő szem.
• Széttárt karok: nagyon jellemző, és része az agresszív testbeszédnek, hogy az ember úgy áll, vagy megy, mint aki mindkét hónaljában ásványvizes palackot tart. Ha valaki nagy sebességgel jön felénk ebben a pózban, jó esély van rá, hogy szó nélkül támadni fog. (Ezt a pózt szokták majmolni a wannabe keményfiúk, akik gyakran folyton ilyen kéztartásban járnak.)
• Mutatóujj beélesítés: a támadás előtt gyakran figyelmeztetőleg lengeti a mutatóujját a támadó, esetleg az áldozat irányába mutogat stb. (Érdekes, mivel ez igen kontraproduktív mozdulat - ha az áldozat megunja a játékot, rögtön beljebb lehet egy törött mutatóujjal -, mégis visszatérő elem.) 

Vannak további jellegzetességek, amelyek nem elsősorban az adrenalinnal, vagy a támadás előtti pózolással függenek össze, hanem vagy gőzünk nincs mivel:), vagy a támadás előkészítésével:

• "Tollászkodás": a támadó valamit babrál a fején: megigazítja a haját, megdörgöli az orrát, beletúr a bajszába/szakállába, megvakarja a fülét stb.
• Körbenézés: a támadó elnéz jobbra és balra, vagy akár a háta mögé. Ennek racionális magyarázata is van, mindjárt kettő is: egyrészt megnézi, hogy mekkora közönség, mennyire lesz feltűnő a konfrontáció; másrészt ez is egyfajta elterelés, hiszen mintha nem is rád figyelne, nem is néz oda, csak társalog barátilag...
• A súlypont áthelyezése (feltehetően hátrafelé): ez elég nyilvánvaló célt szolgál, az első ütés előkészítését, ami a megnövelt távolsággal és lendülettel nagyobb lesz. A súlypont áthelyezése gyakran az egyik láb hátrhúzásával történik, ami elég árulkodó jel.
• A már korábban említett kotorászás a csípő körül. Mivel a  bűnözők is ott hordják a fegyvereiket, ahol mindenki más, nekik is onnan kell elővenni azokat.

Fontos megjegyezni, hogy mint általában, most sem valami kőbe vésett törvényszerűségről van szó. A támadó mutathat egyet vagy többet ezek közül, tetszőleges sorrendben, ismétlődően stb. Ha adrenalinnal küszködik, annak a jeleit nagyon nehéz elleplezni, ezért a légzés, kitágult szem stb. elég árulkodó tud lenni - mindazonáltal elképzelhető, hogy elég nyugodt/tapasztalt, vagy nagyon nyeregben érzi magát, és nem él át adrenalinsokkot. Éppen ezért nincs egy vagy több garantált recept, a testbeszéd, pozíció és viselkedés egészét kell figyelembe vennünk.
 

Mit lehet tenni?

Az első és legfontosabb dolog természetesen az, hogy észleljük a jeleket. Ehhez alapvető, hogy ne arra figyeljünk, amit az illető mond, hanem a többire. Elég valószínű, hogy miközben a támadó jeleket ad, aközben is beszélni fog, még inkább elterelve a figyelmünket a lényegi eseményekről.
Ha észleljük a jeleket, akkor több opció áll előttünk, amelyek között a választást teljes egészében a szituáció határozza meg. Ezért és a blog jellege miatt itt csak néhány alternatívát sorolok fel, a döntést mindenkinek magának kell meghoznia.
A legfontosabbnak azt tartom, hogy legyen valamiféle előzetes elképzelésünk, ha úgy tetszik, tervünk. Ezt máshogy nem nagyon lehet megoldani, mint szituációs gyakorlással. Ha van általános előzetes terv, amit a szituációhoz lehet illeszteni, akkor sokkal nagyobb az esélyünk a sikerre, mint ha egészében véve improvizálnunk kell.
Ha a fenti jeleket észleljük, az egyik dolog, amit tehetünk, az a távolság azonnali növelése. Ha kint vagyunk a támadó közvetlen elérési zónájából (abból a távolságból, ahol még lábmunka nélkül elérene minket akár fegyverrel), akkor, ha továbbra is támadni akar, közelebb kell jönnie, ami újabb döntést igényel, így időt nyerünk.
Elméleti lehetőségként meg kell említeni a preemptív, azaz megelőző támadást is. Ha a támadást megelőző OODA hurok közepén a támadót megtámadják, az szinte bizonyosan meglepetésként éri, és teljes mértékben elveszi tőle a kezdeményezést. Jól működő jogrendszer és joggyakorlat esetén valamivel bátrabban lenne javasolható ez a megoldás, így csak megemlítem, hogy ilyen is létezik.
Ott van természetesen a menekülés lehetősége is. A menekülésnél figyelembe veendő azonban, hogy ha gyalog történik, akkor egyrészt bizonyos fizikai kondíciót kíván, másrészt a támadónak való hátat fordítással jár, ami nem elhanyagolható kockázatot foglal magában. 
Biztosan számtalan további lehetőség is adódik, amelyek közül az adott szituáció függvényében kell kiválasztani az optimálisan, igen kellemetlen körülmények között.
Mindenkinek javaslom a következőt: különböző videomegosztó oldalakon keressetek olyan videókat, amelyeken tényleges támadások vannak megörökítve, és figyeljétek a jeleket, az egész szituációt. (Ha valaki talál jót, kérem, linkelje be kommentként, vagy akár küldje el emailben:)). Második lépésként érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon meg tudtad volna oldani a szituációt? Mit csinált jól vagy rosszul a videón szereplő áldozat (vagy éppen sikeres védekező)? Mit lehetett volna másképp csinálni?

Végül nem győzöm hangsúlyozni, hogy a megoldások átgondolása kevés. Érdemes minél többször szituációs gyakorlatokban csiszolni a problémamegoldó technikánkat. Aki egy  pár ilyen gyakorlatot megcsinál, rá fog jönni, hogy milyen sok döntést kell meghozni pillanatok alatt. Irány gyakorolni :)